Te, bennem...
Lökdösnek bírkóznak belső délibábok
Majd démonokat képezek magamba
Rájövök, ámulok: én nem is látok
Én vagyok a gát saját utamra
Rosszabbá leszek a sötét folyamnál
Homályos elmék, fakult emberáradat
Szíves' lennél semmi, látatlan osonnál
Percre hiszed késő, minden rádragadt
Aztán színre lépsz hirtelen színpadimra
Az első színene visít a verbuvált sötét
Az enyészet is böjtöl nincs ma szomja
Vagy már nem issza a kóboroltak szívét
Aztán halálsikolyt hörög bennem a halál
Hirtelen enyészik el bennem az enyészet
Ez valami új!-mondja és mellkasba kalapál
Indulj előről, vizsgálj, nézd meg az egészet!
Nézd! Még alig jöttél, s már vagy a minden
Egy lappangó öröm a szem sarkában
Ami teljesen van, ami soha sincsen
Amit a kósza keres éberen, s álmában
Maga vagy a tanítás, okozat és oka
Szemed tükör, benne kinek kell lennem
Egy apró kis öröm, és a legnagyobb csoda
A felszín tükrén és mélyen: Te, bennem...
2009. szept.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése