Már lassan...

Lassan, de határozottan lépkedek
A falról lemostam a régi képeket
Mert tudtam, nincs rájuk szükség
Arról szemed már nem nézeget

Már lassan feledem illatod
Nem tudom mid lesz, mid itt hagyod
Már alig érzem érintésed,
És valahogy én is más vagyok

Annyira változott minden
Hirtelen ami volt, már nincsen
S lehet, hogy kényszer a tovább
De más ajtóra nincs kilincsem

Hát lépkednünk kell előre
Nem a múltba nézni, a jövőbe
De tán jobb lenne a Most-ba
Nem a fiktív temetőkbe

Már nem érzem bőröd az ujjamon
Emlékét idővel koptatom
Nem csendül csend válaszként
Nem kínoz némaság kínpadon

Már lassan feledem illatod
Nem tudom mid lesz, mid itt hagyod
Már nem érzem lappangó érintésed
S valahogy én is más vagyok

Nem tudom mid lesz, mid itt hagyod...




Monitor

Vibrál a képernyő, eltévedek
Olyan részre lépek, ahová nem léphetek
Elém kerül arca hirtelen
Ott vibrál, zsibbadva képedek

Hogy lehet valaki egyszerre kettő?
Hogy kívül ő a "bármi áron kellő"
De belül taszítás és ártalom
S leszel vérzett szívvel szerető

Túl nagy a csábítás, belehabarodom
Inkább a képről magam lekapkodom
Csak a fájdalmat találom arra
Többet őt már nem akarom




Magány
(Kezdeti hunyorgás)

Elébb még sűrű volt a létszám
S hirtelen mint csapból áramoltak
Nem néztek, már vissza én rám
Ajtóból áramló testek voltak

Sűrűn mentek, s már nem is léteztem
Hideg, de még mozgó testek lettek
S akkor hirtelen megértettem
Hogy el tőlem seregek mentek

Magány II
(Két hét a másik irányba)

Az eleső dermesztő pillanat után
Vacogva néztem körbe
S kérdőn, nézve bután
Csuktam kezem ökölbe

S ismerkedtem egy emberrel
Valakivel ott bennem
Mondják sokan, magával istennel
De én el nem neveztem

ÉS megtetszett végül ez az ember
Ki tán én is lehetek
Maradjon vak, ki fájni nem mer
Azokért semmit sem tehetek


Fotelban ülve

Csapolja az estét félhomályban
Sűrű füst kering most a szobában
Bennem kesereg a keresés, engem keresgél
S most látom csak mekkora homály van

Tán hunyt szemmel kéne fojtanom
Elégni hagyni, futni, nem oltanom
De az igaz ismerését kezdtem
Az útnak nincs vége. Folytatom!

Éppen a sebhelyek kellenek
Mert ott lesztek erősek emberek
Ahol illúziód beléd vágott
Hiába hívtok nem megyek

Mert a ti életetek látatlan látomás
S én többet nem megyek vaknak
Mert a vakság átoknak áldomás
Letöri szárnyát az angyaloknak

S majd csak zuhansz a föld felé
Érzed már közel a talaj
Szárnyalnál, küzdenél felfelé
De szárnyad holt, működni nem akar

Majd eufórikus csattanás a porban
Krátered mélyen lelkeket koszol
Ez már nem a föld, az felettem van
Alattam tátong a fortyogó pokol

Vigyázni kell

Vigyázni kell, mert a szomszédom lett
Közel költözött, már rég keresett
Vigyázni kell, mert nem barátom
Az irántad érzett gyűlölet

Nem jogosít még a tény haragra
Hogy általam nem találtál magadra
Hogy neved számodra kudarcom
És e titkolt féreg belsőmet harapja

Gyűlölet, te gazember! Szeretet testvére
Hirtelen fordulsz, formálsz magad képére
S elvesznék benned, ha nem figyelnék
A bennem lakozó ateista istenre

Egymásba

Ropogó fehér tisztaság a bakancs alatt
Ti voltatok mellettem, araszoltunk
Három arc, odafagyott mosollyal haladt
S hogy el ne essünk egymásba kapaszkodtunk

Mert oly sivár lenne itt nélkületek
Tán nem is lenne a neve élet
Vallok hát nektek készüljetek
Ha nem vagytok, titkon félek

Utolsó fémpénzem is nektek adom
Füst közepette, kábulat képében
S azzal magamat is nem tagadom
Elvárás nélkül adok, semmit sem kértem

Mert nagy lenne a homály nélkületek
S veletek biztonságban araszolunk
Együtt leszünk mindig ne féljetek
S hogy el ne essünk egymásba kapaszkodunk...

Hamis talizmán

Lóg még a talizmán nyakamban
Emlékszem, nyári bazárban vettük
Ott, mikor még ott laktam nyaradban
S a bánat bábuit kinevettük

Párban volt egyszerre kettő
Egy a tied, egy az enyém, mondtad
Szimbólum rajtuk: a férfi s a nő
S észrevétlen a testemre loptad

Gyanútlan hozzám nőtt jel
Lappangva égette belém magát
De már mást jelent, nem felel
Néma volt mindig képzeltem szavát

Már másról regél, nem az volt
Hamis talizmán szakadj ki belőlem
Jelenemen vagy csak elmúlt folt
Mondom, majd hirtelen letépem.

Halk fények

Már sötét volt, de még délután
Az első csípős decemberi játék
Epekedtem fejemben egy kép után
Szép illúzió, mérgezett ajándék

Kocsma a háttér, derengő morajlás
Halk fények közé bújtam előle
Képzeltem még elébb ez lesz megoldás
De hogy pont a seb? Nem gondoltam előre

Mert sóvárgó látomás tört bennem
Illúziód káprázata táncolni kezdett
Hiába kiáltottam: Eleresztem!
Nem zavarta, ő nem eresztett

S gyúrt belém új feladványokat
No meg kérdőjelek vad seregét
Lesből támadó emlékfoszlányokat
A vágy végtelen őrlő kerekét

Minek üvöltsek? Most csend honol
Hiába sikítom: Takarodj belőlem!
Lám hát időszerű most a pokol
Nem bújnak meg az ördögök előlem

Vörös-Fehér

Új ruhába öltöztettelek
Hogy olyan légy, mint én
Belső rejtett tükörképeket
Raktam belsőd felszínén

Olyan hangszer lettél
Mint a fiktív belső képeken
Tudom engem kerestél
S én beléd szerettem részegen

S most vagy állandó
Bennem az utolsó való
Mindig ölelő, sosem támadó
Testemhez örökre tapadó

Valótlant lassan temetve
Fektetjük az illúziót hátára
S torzul arcom szeretkezve
Veled a tömegek láttára

Halálhajnal

Beszéltél hozzám angyali hangon
S lehet, hogy csak az egészet képzelem
S hogy mit hallok csak az én hangom
De vibrálásod már lételem

Utolsó nap díszleteibe rejtezel
S tévedek én is, látatlan az igaz
Fogalmam sincs merre is létezel
Félőn kérdem magamtól: "Mi az?"

Hogy ez itt a vége? A remegő magány?
A jéghidegcsontú holtidő halál?
Hogy ne keressem? Nincs talány?
S tegnap múltam? Nem vagyok ma már?

Vagy hogy ez az utam, életem
S várnak rám majd új hangok
S másra mondom hogy lételem
S majd élek, nem csak lappangok

Zárni kéne a kaput, nincs még vége
Nyitva hagytam véletlen a verset
Hát tudd én még nem értem révbe
nem tudom bennem mit kerestél, hol kerested

jan.2.